De itt vissza kell mennünk egy kicsit a történelemben, hogy megértsük azt, miért nincs köze egyik latin államnak sem Belize-hez.
Amerika felfedezését követően ezen a partvidéken először spanyol hajósok portyáztak, illetve ahogy ők fogalmaznak: derítették fel a vidéket. A lapos, mocsaras, párás környék persze nem csalogatta a gyarmatosítókat, inkább elűzte őket a maláriával fenyegető partszakaszról. Jöttek viszont, akiknek éppen ez volt fontos: a karibi-térségben potyázó angol kalózok, akiknek remek búvóhelyül szolgált a labirintus-szerű belizi partvidék. A rejtőzködés közben hamar kiderítették, hogy a partvidék, és a szárazföld belseje hasznos és értékes fafajtákat rejt, amelyeket hajóépítéshez használhatnak fel, vagy egyszerűen eladhatják őket. Így aztán Jamaika és a Karib-térség felől rabszolgákat telepítettek a partszakaszra a fakitermelés megindítása érdekében. A spanyolok figyelték ugyan ezt a fajta tevékenységet, többször meg is zavarták és elüldözték az angol telepeseket, de ők maguk nem telepedtek meg az egészségtelennek tartott környéken. Az 1600-as évek végén már valóságos városka állt Belize City mostani helyén. Ezt követően felfutott a belizi partvidéken kitermelt fák iránti kereslet, oly annyira, hogy egynémely kalóz felhagyott törvénytelen tevékenységével, és fakitermelőnek állt be. Rabszolgáikkal kitermeltették a fát, a Belize folyón leúsztatták Belize City-ig, majd ott a partra vontatták [erről kapta nevét a Haulover Creek például], hogy tengeri szállítóhajókra tudják rakodni azokat. Erre viszonylag későn ébredtek rá a spanyolok, de amikor mégis, akkor például 1755-ben porig égették az akkori Belize City-t. Az angolok néhány év múlva visszatértek, és tovább folytatták a fakitermelést. Természetesen a spanyolok újra beleszóltak, akkor már kellett volna nekik a terület, de lekésték. 1798-ban kísérletet tettek, hogy erővel megszerezzék a partvidéket, de az úgynevezett St.George's Cay-i csatában, ahol jelentős győzelmet arattak, az angolok egyértelműen a tudomásukra hozták, hogy ki a vidék ura, a spanyolok onnantól békében hagyták őket. Ettől az időtől kezdve folyamatosan érkeztek angol telepesek Belize-be, akik az ország minden részén, de főleg a délen, a Sarstoon folyó mellett telepedtek meg.
Így érkezett el az 1821-es esztendő, amikor a közép-amerikai gyarmatok elszakadtak Spanyolországtól. Annyira elszakadtak, hogy mindjárt meg is jött a saját hangjuk, Guatemala és Mexikó bejelentette igényét az akkoriban Brit Hondurasnak hívott Belize-re [Mexikó később megunta, 1893-ban szerződésben mondott le Brit Hondurasról, és később sem vonták vissza a döntést]. Hosszú évtizedeken folytak a diplomáciai tárgyalások, de mivel ezek nem vezettek semmilyen eredményre, a helyzet változatlan maradt. Guatemala fegyveresen nem mert hódítani, mert tartott az angoloktól [és a mögöttük álló amerikaiaktól, természetesen]. 1859-ben Guatemala kelletlenül elismerte Nagy Britannia fennhatóságát, az angolok cserében megigérték, hogy anyagilag segítik a guatemalai fővárosból a belizi tengerpartra vezető műút megépítését [bár Guatemala rendelkezik karib-tengeri kijárattal, ez tehát csak ürügy, bár nem voltam ott a diplomáciai tárgyalásokon sajnos]. Guatemala később érvénytelennek nyilvánította a brit fennhatóság elismerését, mivel szerintük az angolok nem váltották be az ígéretüket. A brit válasz az volt erre, hogy angol telepesek már akkor is éltek Belize déli részén, amikor a guatemalaiak még a csattogós lepkét sem tologatták [ez természetesen másképpen volt megfogalmazva a jegyzékváltásokban]. Guatemala a mai napig nem mondott le Belize-ről, bár a nyolcvanas évek végére már nagylelkűen beérték volna az ország déli részével is.
Gyenge [és nem színes...] politikai propaganda: egy térkép, ami Guatemalát ábrázolja úgy, hogy Belize annak egy nyugati tartománya:
Belize-ben ezt persze másképpen gondolják. Az ország lakossága zömében afrikai eredetű, angolul beszélnek, angol kultúrán nevelkedtek, szokásaik az angol életvitel mentén alakultak ki. Az ország erőforrásai az igen kevés számú lakossághoz képest magasabb életszínvonalat tesznek lehetővé, mint bármely másik szomszédos országban, ráadásul Nagy Britannia ott álldogál a tömött pénztárcával a kapualjban: jelentős pénzügyi segéllyel támogatja rendre Belize-t, gyakorlatilag kiegyenlíti az államháztarási deficitet. Ennek tudatában a belizi polgárok tudatosan a belizi nacionalitást választják, az ország kormányai is elősegítik a nemzeti érzés kialakulását és továbbvitelét.
1964-ben, amikor Nagy Britannia teljes önállóságot adott Brit Hondurasnak, merő véletlenségből ott felejtette az angol helyőrséget, hogy esetleg visszatartó erőként működjön külső támadások ellen. És lássunk csodát, Belize még mindig egyben van, független, él és virul. Igaz, hogy néhány évente mindenféle egyezményeket kötnek Guatemalával, de a guatemalai kormány minden erőfeszítése ellenére sem tud egy Clemenceau-féle alakot keríteni céljai elérése érdekében. A nagy akarásnak itt nyögés lett a vége.
